
Céklás és kecskesajtos pite
45 min
Egy órán belül

Kifli Kukták
Hozzávalók
Elkészítési módszer
Előkészítés
A céklát alaposan megmossuk, meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk. Ha a céklának van friss levele és szára, azokat is mossuk meg: a szárakat vágjuk 2 cm-es darabokra, a kisebb leveleket hagyjuk egészben, a nagyobbakat felezzük el.
Párolás
Egy mélyebb serpenyőben felhevítjük a ghí vajat. Dobjuk rá a tenyérrel szétnyomott fokhagymát, pirítsuk rövid ideig, majd adjuk hozzá a céklaszeleteket. Pirítsuk kb. 3 percig, majd adjuk hozzá a céklaszárakat, és további két perc után a leveleket is. A levelekkel már csak egy percig pirítsuk, végül sózzuk és borsozzuk ízlés szerint.
Sütés
A leveles tésztát sütőpapírral bélelt tepsire terítjük. Halmozzuk rá a céklás keveréket úgy, hogy a szélein hagyjunk egy kb. 2 cm-es peremet. A cékla tetején oszlassuk el a kecskesajt szeleteket. 200°C-ra előmelegített, légkeveréses sütőben 20-30 perc alatt süssük készre.