
Florentine tojás krémes sajtmártással
25 min

Kifli Kukták
Elkészítési módszer
Egy lábasban forraljunk fel 2 liter vizet az ecettel. Amikor a víz forrni kezd, vegyük lejjebb a lángot, hogy éppen csak gyöngyözzön (ne lobogjon). Egy tojást üssünk fel egy kis tálkába. A vízben egy kanállal képezzünk enyhe örvényt, majd óvatosan csúsztassuk a tojást a közepébe. Főzzük pontosan 4 percig, majd szűrőkanállal emeljük ki és tegyük egy tál hideg vízbe. Ismételjük meg a folyamatot a többi tojással is.
A zsemléket vágjuk félbe, és a vágott felükkel lefelé egy száraz serpenyőben pirítsuk meg őket. Tegyük félre, majd ugyanabba a serpenyőbe tegyük bele a bébispenótot. Öntsünk alá 1 evőkanál vizet, és kb. 3 perc alatt pároljuk össze. Ízesítsük sóval és frissen őrölt borssal.
A mártáshoz egy kis lábasba öntsük bele a tejszínt, adjuk hozzá a reszelt ementáli sajtot, és alacsony lángon melegítsük, amíg a sajt teljesen fel nem olvad. Ízesítsük sóval, borssal és egy kevés frissen reszelt szerecsendióval.