
Zöldspárgás-ricottás pite

Kifli Kukták
Hozzávalók
Elkészítési módszer
Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. A leveles tésztát nyújtsuk ki, és helyezzük egy olajjal kikent, kb. 28 cm átmérőjű piteformába. A széleit hajtsuk vissza, hogy vastagabb peremet kapjunk, majd az alját szurkáljuk meg villával. Fedjük le sütőpapírral, nehezéknek szórjunk rá szárazbabot vagy lencsét, és süssük 10-12 percig. Ezután vegyük le a sütőt 180 fokra.
Amíg a tészta sül, készítsük el a tölteléket. A spárgát mossuk meg, a fás végeit vágjuk le. A sípokat vágjuk kb. 2 cm-es darabokra, de néhányat hagyjunk egészben a díszítéshez. A lilahagymát vágjuk félkarikákra (ebből is tegyünk félre egy keveset). Egy serpenyőben hevítsünk olajat, és pároljuk üvegesre a hagymát a felaprított kakukkfű felével. Adjuk hozzá a feldarabolt spárgát (és az egészeket is), majd pirítsuk további 4 percig. Sózzuk, borsozzuk.
Egy tálban verjük fel a tojásokat a tejjel és a maradék aprított kakukkfűvel, majd ízesítsük sóval és borsal.