
Sült fűszeres lazac parmezános mártással
30 min
Egy órán belül

Kifli Kukták
Elkészítési módszer
A parmezános mártáshoz keverjük össze a tejfölt a görög joghurttal. Adjuk hozzá az aprított petrezselymet, 2 teáskanál citromlevet és 10 g reszelt parmezánt. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd tegyük a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra (alsó-felső sütés). Aprítsuk finomra a zsályaleveleket és 3 ág kakukkfű leveleit. Keverjük össze 1 evőkanál olívaolajjal, 1 gerezd zúzott fokhagymával, a citromhéjjal és 20 g parmezánnal. A lazacfiléket mossuk meg, csepegtessünk rájuk 2 evőkanál citromlevet, sózzuk, borsozzuk, majd oszlassuk el a tetejükön a fűszeres-sajtos keveréket. Süssük 10-12 percig, amíg a lazac belül szaftos és rózsaszín marad.
Közben blansírozzuk a zöldbabot. Készítsünk elő egy tál hideg vizet jégkockákkal. Egy lábasban forraljunk vizet 1 evőkanál sóval. A zöldbab végeit vágjuk le, majd főzzük a forrásban lévő vízben 3 percig. Ezután szűrőkanállal emeljük ki, és azonnal tegyük a jeges vízbe, hogy megőrizze élénk színét és ropogósságát. Ha teljesen kihűlt, papírtörlőn szárítsuk meg.