Paradicsomleves sajtos szendviccsel

Kifli Kukták
Elkészítési módszer
A leves elkészítése
A sárgarépát pucoljuk meg, és a zellerszárral együtt vágjuk kisebb darabokra. Egy nagy lábasban hevítsük fel a vajat (2 evőkanál) és az olajat, majd adjuk hozzá a zöldségeket, és néha megkeverve pirítsuk őket aranybarnára. Közben vágjuk apróra a vöröshagymát és szeleteljük fel a fokhagymát. Ha a zöldségek megpirultak, adjuk hozzá a hagymát, és pároljuk üvegesre, végül adjuk hozzá a fokhagymát is, és pirítsuk rövid ideig.
Adjuk hozzá a paradicsompürét, az oregánót, sózzuk, borsozzuk, és folyamatos kevergetés mellett pirítsuk egy percig. Öntsük fel a passzírozott paradicsommal és az alaplével, majd alaposan keverjük össze. Alacsony lángon főzzük, amíg a zöldségek teljesen megpuhulnak (kb. 20-30 perc). Ezután adjuk hozzá a lecsöpögtetett babot, melegítsük pár percig, végül keverjük bele a friss bazsalikomot, és botmixerrel pürésítsük simára. Finomítsuk tejszínnel, és ha szükséges, ízesítsük még sóval és borssal.
A szendvics elkészítése és tálalás
A kenyérszeletek közé tegyünk bőségesen cheddar sajtot, majd egy forró serpenyőben, a maradék vajon (1 evőkanál) süssük mindkét oldalát aranybarnára, amíg a sajt szépen megolvad.