Navigáció kihagyása

Rendeld meg az összes hozzávalót azonnal a receptből

Hozzávalók

  • 300 g burgonya
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 6 db M-es tojás
  • 60 g edámi sajt
  • 2 evőkanál repceolaj
  • 150 g fagyasztott spenótlevél
  • 100 ml főzőtejszín (12%-os)
  • 1 csipet só
  • 1 csipet őrölt fekete bors

Elkészítés

  • 1
    A burgonyát hámozzuk meg és vágjuk kb. 2–3 mm vastagságú vékony szeletekre. A vöröshagymát tisztítsuk meg és szintén szeleteljük vékonyra. A fokhagymát pucoljuk meg és vágjuk durvára. Az edámi sajtot reszeljük le finomra.
  • 2
    Egy kisebb tálban verjük fel a tojásokat, adjuk hozzá a reszelt edámi sajtot, a sót és a borsot, majd alaposan keverjük össze.
  • 3
    Melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra, és készítsünk elő egy kb. 22 cm átmérőjű, sütőbe is helyezhető serpenyőt.
  • 4
    A serpenyőben közepes lángon hevítsünk fel 1 evőkanál repceolajat, adjuk hozzá a hagymát, és pirítsuk 3–5 percig közepes-erős lángon. Ezután adjuk hozzá a fokhagymát és a fagyasztott spenótot, majd pirítsuk közepes lángon 2–3 percig, amíg a spenót összeesik. Végül öntsük fel a tejszínnel, forraljuk 30–60 másodpercig, majd az elkészült keveréket tegyük át a tojásos tálba. Ha maradt tejszín a serpenyőben, töröljük ki papírtörlővel.
  • 5
    A serpenyőben hevítsünk fel még 1 evőkanál repceolajat erős lángon, tegyük bele a burgonyaszeleteket, és pirítsuk 5–7 percig. Ezután vegyük le a tűzről, öntsük a burgonyára a sajtos-spenótos tojáskeveréket, majd helyezzük a serpenyőt az előmelegített sütőbe. Süssük 20–22 percig 190–200 °C-on.
  • 6
    A kész frittatát vágjuk 3 adagra és tálaljuk.
Kifli tipp
Tálaláskor kínálhatunk mellé friss paradicsomsalátát vagy egy kevés tejfölt is.

Hozzávalók