Szamos
Szamos Húsvéti marcipánfigura tasak
34 gHázhoz szállítás akár 90 percen belül
AI összefoglaló
Szamos Húsvéti Marcipánfigura 34g
Figura csemegemarcipánból. Kétszeres cukor: mandula arányú marcipánból formázott, színezett, díszített figurák.
A termék ára egy darabra vonatkozik, a figura formája véletlenszerűen kerül kiválasztásra. A termék a valóságban eltérhet a képen ábrázolt figuráktól.
Termelői információk
Az apa nélkül nevelkedő, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szavits Mladen cukrásztanuló volt a nagyhírű Auguszt E. József Krisztina körúti üzletben. Egy szép napon, valamikor a harmincas évek elején a céghez egy dán cukrász vetődött, aki megmutatta: kellő kézügyességgel, figyelemmel és sok-sok gyakorlással a cukros, mandulás masszából, a marcipánból csinos kis rózsákat lehet készíteni. Jó pár óra, nap, hónap, év és évtized és sok százezer marcipánrózsa telt és kelt el azóta. Rengeteg munkával, családi összefogással ebből a rózsából hajtott ki a kilencvenes évek közepére a több száz dolgozót foglalkoztató, a magyar piac 90%-át szolgáló, hét országba szállító, ígéretesen fejlődő pilisvörösvári cég: a Szamos, amely 1987-ben megnyitotta a pesti belváros egyik legszebb üzletét is. A cég ma már korántsem csak marcipánmasszát, rózsát, figurát készít, hanem a legkülönfélébb édességeket, tortát és nem utolsó sorban finomdesszerteket. A receptek többsége Szamos Mátyás leleményességét dícséri. Ahány darabka, annyi forma, annyi íz, annyi specialitás, megannyi meglepetés.

Tárolási információk
18-25 °C között tárolandó.
Forgalmazó
Szamos Marcipán Kft.
2085 Pilisvörösvár, Szent Erzsébet u.109.
Termékinformációk
Az itt bemutatott termékekre vonatkozó információk csak az előzetes tájékozódást szolgálják, a termék átvételét követően végleges tájékoztatást kapsz az adott termék címkéje alapján.
Minőségét megőrzi
A termék garantált eltarthatósága a megrendelés kézbesítését követően: 26 nap.Ha a vásárolt termék eltarthatósági ideje ennél rövidebb, vedd fel velünk a kapcsolatot, mi pedig kredit formájában visszatérítjük az árát. Nem vonatkozik a Mentsd meg az ételt szekcióba tartozó termékekre.Cukor, mandula 29 %, víz, glükóz-fruktóz szirup, tartósítószer (kálium-szorbát), étkezési sav (citromsav), nedvesítőszer (invertáz), színezékek (figuránként változóan: E141, E160a, E100, E120, E153, E150d; Spirulina kivonat), aroma.
E100(Kurkumin), E141(Klorofill-rézkomplexek és klorofillin-rézkomplexek), E202(Káliumszorbát), E150d(Karamell – ammónium-szulfitos), E120(Kárminsav, kárminok), E153(Növényi alapanyagokból származó szén), E160a(Karotinek), E330(Citromsav), E1103(Invertáz)
Tápérték: 100g
| Energia | 1759 kJ/419 kCal |
| Zsír | 15.5 g |
| amelyből telített zsírsavak | 1.3 g |
| Szénhidrát | 58.6 g |
| amelyből cukor | 58.3 g |
| Fehérje | 7.2 g |
| Só | 0.03 g |
| Élelmi rost | g |
Allergének
| Diófélék |






